THE GS WEB SITE



SÁNDI EMIL ÖNÉLETRAJZA

MAGYARORSZÁG, 1949-1956





In English

Tartalomjegyzék

Tehát ez volt 1949-ben és tovább is izgultunk. Beköltöztem Erzsi ÁVI-ban levő szobájába, onnan jártam dolgozni, csak az utcán kellett átmennem. Nagyban ment a polarográfiás munka, a rutinmunka mellett, és már 1952-ben megjelent első dolgozatom ebben a témában.

Sajnos voltak bonyodalmak. A Rajk-perrel kapcsolatban megszólalt két jóakaróm : Varga Lajos és Serény Béla, mindketten orvosok és az OKI dolgozói, pártgyűlésen felszólaltak és felhívták a figyelmet rám és azt mondták, hogy én is Svájcból tértem haza és lehet, hogy én is áruló vagyok. Egyébkent semmit sem tudtak rólam, csak a párt iránti kötelességük miatt szorgoskodtak. Varga Lajos eredetileg tisztifőorvos volt Gödöllőn, Endre László alispánsága alatt - Endre László a nyilas párt egyik vezetője volt, résztvett, irányitóként a zsidók deportálásában, és 1945 után elitélték és kivégezték. Serény Béla pedig az OKI-ban dolgozott a bakteriológián, zsidó volt, és normális embernek tűnt eleinte. A vége az lett, hogy behívattak a IX. Kerületi pártbizottsághoz és ott Várterész elvtárs, szintén orvos, beszélgetett velem, kifaggatott kapcsolataimról, de láthatólag velem érzett és végül is az egészből nem lett semmi, csak izgalom. Serény Bélával sokkal későbben, 1966-ban véletlenül találkoztam, amikor a budai hegyekbe mentünk kirándulni, mikor indultam feléje hátrafordult és gyorsan távozott, tehát emlékezett a kedves múltra.

Erzsi közben tovább tanított az ÁVI-ban, ahova meghivták ideológiai oktatónak Szilágyi Pétert. Ez az oktató a falusi lányokat, akik az ÁVI-ban voltak, elkezdte kérdezgetni szokásaikról, különös tekintettel arra, hogy járnak-e templomba. Mikor kiderült, hogy járnak, elkezdte őket egyenként faggatni ezzel kapcsolatban, behívta őket külön és állandóan magyarázta, hogy mennyire reakciós dolog templomba járni. A lányok sírtak, panaszkodtak, Erzsi próbált közbelépni, de ezzel nem ért el semmit. De ezzel az emberrel még majd találkozunk a későbbiek során.

Közben Erzsi, az igazi érdeklődésének megfelelően, elkezdett járni az esti egyetemre, és magyar irodalmat, majd későbben könyvtárosi szakmát is tanult. Az ÁVI elköltözött az OKI területéről, de mi ottmaradtunk lakni, nem volt más lakásunk.  Erzsi közben, mivel az egyetemen már elért egy fokozatot, új állást kapott: magyar irodalmat kellett tanítania egy olyan tanfolyamon, ahol cirkuszi bohócokat és artistákat tanítottak. Ezek a fiatalok általában vándorcirkuszi családokban nőttek fel, nem jártak rendesen iskolába, de intelligensek voltak és kitűnő humorérzékük volt. Ezt a két évet Erzsi nagyon élvezte és sokat mulattunk élményein.

Közben megszületett első gyerekünk, Gábor, 1950-ben, majd 1955-ben Erzsébet Mária, későbben Marinak, vagy Liznek neveztük.

Erzsi közben állást kapott a Magyar Nemzeti Múzeum épületében elhelyezett Országos Széchényi Könyvtárban. Ezt a munkahelyet nagyon szerette, az információs részletben dolgozott és a könyvtár látogatói először az ő asztalához kerültek, ő adott tanácsot arra, hogy hol keressék a könyveket. Sok iró, pl. Moldova, Karinthy Ferenc, Örkény, voltak kliensei és nagyon élvezte a munkát.

A második gyerek megszületése után végre kaptunk lakást, valószínűleg azért, mert nem akartunk egyébként kiköltözni a volt-ÁVI szobánkból, ahol az OKI laboratóriumot akart berendezni. Megkaptuk tehát a kis lakásunkat a Kerepesi úti lakótelepen, három kis szoba, előszoba, fürdő, konyha: összesen 57 négyzetméter. Központi fűtés, meleg víz nem volt, pedig a ház újonnan épült.

Ezután jött a magyar forradalom 1956-ban. Október 23.-án Erzsi, sok más munkatárssal együtt résztvett a felvonulásban, azután hazament a Kerepesi úti lakásunkba, én pedig este elmentem a Petőfi kör utolsó gyűlésére, a Gólyavárba, az egyetem területén, a Nemzeti Múzeum mögött. Itt volt az orvos-vita és Magos Laci is előadást tartott. A közelben volt, a Múzeum utcában, a Magyar Rádió épülete, ahol a tüntető tömeg összegyűlt, és ahol a kirendelt katonaság lövöldözni kezdett. Evvel kezdődött tulajdonképpen az 56-os felkelés. A Gólyavári ülésre be is jött valaki, hogy menjünk át a rádió épületéhez és vegyünk részt a felkelésben. De senki sem ment át, a lövöldözés folytatódott és nekünk nem volt fegyverünk. Én éjféltájban elindultam hazafelé, de a villamosok már nem jártak, több fel is volt döntve. Végig a Rákóczi úton gyalog mentem, a járda szélén a kirakatok már be voltak törve. A Keleti Pályaudvarnál aztán még kaptam HÉV villamost, és éjjel 2 órára hazaértem. Erzsi már aludt, és minderről nem tudott.

Másnapra már a villamosok nem jártak, a telefon sem működött. A közeli boltokban azért lehetett vásárolni, a Kerepesi úti kenyérgyárba gyalog mentem át és hoztam haza, sorbanállás után, 4 kétkilós kenyeret, amiből hármat a szomszédoknak adtam át. Három napig nem mentünk ki a házból, azután a rend nagyjából helyreállt és bementünk dolgozni. Azután, november 4.-én jött a szovjet ellentámadás, a lakótelepünk közvetlen szomszédságából lőtték ágyukkal a várost. Megint néhány napig otthon ültünk.

1956 elején, amikor már a Petőfi kör és más hasonló mozgolódások hatására a párt kezdett rogyadozni és a munkahelyi pártszervezetek próbáltak valahogyan változtatni a dolgokon, a politikailag kompromittált vezetők helyett igyekeztek másokat bevonni. Így tiltakozásom ellenére engem választottak meg párttitkárnak az ÉTI-ben. Mikor azután átadták nekem a kis irodát, ami a párttitkárnak járt, kinyitottam a páncélszekrényt és üresen találtam. Kérdeztem, hol van a tagok jegyzéke és a hozzátartozó “jellemzések” és egyéb iratok. Átadták a kerületi pártszervezetnek, mondták. Szóval nem tudtam megtenni, amit akartam: átadni a bizalmas feljegyzéseket az érdekelt személyeknek. Egészen október 23.-áig semmi sem történt az ÉTI pártszervezetben, és a forradalom után a Magyar Dolgozók Pártja (MDP, ez volt a kommunista párt hivatalos neve) elkövette azt a hibát, hogy feloszlatta magát és újraalakult mint a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSzMP). Felkérték a volt tagokat, hogy csatlakozzanak, a többség ezt nem tette meg, én sem. Így lettem párttitkárból pártonkívüli. Természetesen Erzsi sem csatlakozott. 1956 előtt nem lehetett kilépni a pártból, de azután meg lehetett tagadni a belépést. Persze ennek is voltak következményei, de ezen az alapon már nem vehették el a munkát, a beosztást az embertől, de négy évig tartott amikor végül is mégis kaptam útlevelet és utazhattam.

Copyright Gabor Sandi 1998-2018

Disclaimer: Everything on this site was written and/or prepared at the author's discretion. The author has tried to be accurate where facts are presented, but this does not mean that these facts are necessarily accurate. People needing more reliable information should refer to appropriate sources presented, on the Internet or elsewhere, by authoritative professional or academic bodies.

To get in touch with the webmaster, send an e-mail to g_sandi at hotmail.com.

Flags on this site are from the FOTW Flags Of The World website.